Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ

Üdvözöljük a Vándorgyűlés tájékoztató és regisztrációs oldalán!

Tisztelt Népművelők! Kedves Vendégeink!

Immáron XXV. alkalommal kerül sor a Magyar Népművelők Egyesületének Vándorgyűlésére 2008. november 20-21-22.-én – és különös megtiszteltetés Kecskemét városa számára, hogy éppen nálunk, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban rendezhetjük meg a közművelődés legnagyobb szakmai rendezvényét, e szép jubileumot ünnepelve.

Az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ országos szinten is kimagasló szakmai tevékenységének elismeréseképpen, persze nem először házigazdája a közművelődési szakemberek seregszemléjének, de a negyedszázados évforduló önként kínálja az alkalmat a visszaemlékezésre, és az eddig elért eredmények mérlegének megvonására.

Hiszen éppen ez az intézmény rendezte meg az 1979-ben alakult Magyar Népművelők Egyesülete első vándorgyűlését 1980-ban.

A mostani, 25. jubileum alkalmával, kecskeméti vendégszeretettel, ígéretesen gazdag programmal várjuk városunkba a kulturális szakembereket, akik a közművelődés előtt álló kihívásokról, a kulturális fejlesztési lehetőségekről, az új közművelődési színterekről, intézményi modellekről tanácskoznak majd.

A három napos konferencia tucatnyi fakultatív programja egyben arra is lehetőséget ad a résztvevőknek, hogy Bács-Kiskun megye és Kecskemét kulturális értékeiről, valamint példaértékű közművelődési tevékenységéről is tapasztalatokat szerezzenek.

Mindehhez kívánok Önöknek sok sikert, remélve, hogy emlékezetesen kellemes napokat töltenek a „Hírös Városban”.



Dr. Zombor Gábor polgármester

Dr. Zombor Gábor
Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere




MNE   EFKKK   MMI   OKM   KMJV   Bács-Kiskun megye   KKA   NKA   Raiffeisen   Szentkirályi   Fornetti